HírHáttér


Hamilton antirasszista bizottságot alakít a Forma-1-ben, hogy sokszínűbb legyen a versenyzés

SZERZŐ: Erdélyi Péter | 2020.06.21 02:14 |

Lewis Hamilton új kezdeményezéssel igyekszik sokszínűbbé tenni az autósport világát és több feketét tudományos, mérnöki pályára állítani azon belül.

Lewis Hamilton | Forrás: XPB
Lewis Hamilton a BLM mozgalom zászlóvivőjévé vált. Folyamatosan felszólal e társadalmi probléma kapcsán, és még az F1-nek is ébresztőt fújt azzal, hogy szóvá tette a „fehér sport” hallgatását, és ezzel számos vetélytársából és csapatból kikényszerítette, hogy kommentálják az Amerikában történteket.

A hatszoros világbajnok a Sunday Times lapnak beszélt arról, miért ennyire fontos számára a Black Lives Matter kampány támogatása, és elárulta, külön bizottságot hozott létre, mellyel az a célja, hogy sokszínűbbé tegye a szerinte túlságosan is a fehérek által dominált versenyzés világát.

„Láttam olyan embereket hallgatni, akikre felnéztem, és megszakadt a szívem. Ezért is emeltem szót” – indokolta aktivitását. „Gyerekként megdobáltak, miközben gokartoztam, 2007-ben egy nagydíjon pedig szurkolók gúnyoltak ki azzal, hogy feketére festették az arcukat. Megszoktam, hogy senki sem beszél, amikor a rasszizmussal szembesülök, mert senki sem érzi és érti azt, amit én átéltem.”

Korábban arról írtunk, hogy Hamilton le fog térdelni a feketék előtt az idénynyitón.

(M4 Sport nyomán)
loading...