HírHáttér


Isten éltessen, Magyarország! szlogennel lesz háromnapos rendezvénysorozat az államalapítás ünnepén

SZERZŐ: Erdélyi Péter | 2019.08.15 05:32 |

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén - mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.

A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.

Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak - ismertette az államtitkár.

Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

(Forrás: MTI, fidesz.hu)
loading...