HírHáttér


Szentségtörés: Támogatja a homoszexuális párok bejegyzett élettársi kapcsolatát Ferenc pápa

SZERZŐ: Kovács Tibor | 2020.10.21 07:13 |

Megtörve a Római Katolikus Egyház régi szokásait, Ferenc pápa kijelentette, hogy támogatja a homoszexuális párok bejegyzett élettársi kapcsolatát. A kijelentés egy új dokumentumfilmben hangzott el, amely a mai napon debütált a Római Film Fesztiválon.

A filmben a katolikus egyház vezetője kifejezetten beszél az LGBT közösség tagjairól és az élettársi kapcsolatok ügyéről.

“A homoszexuálisoknak is joguk van arra, hogy családot alapítsanak. Ők is Isten gyermekei és joguk van a családhoz. Senkit sem szabadna kizárni ebből a lehetőségből, vagy emiatt megkeseríteni az életét. A bejegyzett élettársi kapcsolatot biztosítani kell számukra, így jogi szinten tisztázva vannak ebből a szempontból.” - mondta Ferenc pápa a filmben, amelyben hozzáteszi, hogy állításáért kész továbbra is kiállni.

A “Francesco” című, Ferenc pápa munkájáról és életéről szóló dokumentumfilm készítője, Evgeny Afineevsky elmondta, hogy maga Ferenc pápa személyesen vallotta be neki mindezt a film készítése közben.

Az alkotásban az is látszik, ahogyan a pápa arra bátorít két homoszexuális férfit, hogy neveljenek gyerekeket katolikus egyházközségen belül.

Ferenc Pápa 2018-ban még azért aggódott, hogy a klérusban túl sok homoszexuális pap van, amely komoly problémát okoz, ma már azonban ezzel a filmmel egy csapásra megváltoztatta a katolikus egyház irányát.

A katolikus egyház tanításai szerint a homoszexuális kapcsolat természetellenes és az azonos neműek házasságát ellenzik. 2003-ban II. János Pál pápa idején a katolikus egyház doktrínája kimondta, hogy a homoszexuális párok élettársi kapcsolatának jogi elismerése az egyház hivatalos álláspontja szerint szerint nem hagyható jóvá.

Korábban már voltak arról hírek, hogy Ferenc pápa támogatja az LGBT közösséget, de mindezt a Vatikán hivatalosan cáfolta idáig.

(Hit Rádió nyomán)
loading...